Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#titkos adatgyűjtés

Lengyel Tibor hvg360

Péterfalvi a Pegasus-vizsgálatról: A megfigyelések indokai nem tűntek kamunak

Nem igaz, hogy a Pegasus licencszerződése szerint a kémszoftver kizárólag a terrorizmus és a szervezett bűnözés gyanúja esetén vethető be – mondja a hvg360-nak adott interjúban Péterfalvi Attila, a Pegasus-jelentést készítő Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke. Állítja, minden vizsgált esetben alapos volt gyanú. Elhiszi, hogy „nem hangzik megnyugtatóan”, de tényleg bárkit meg lehet figyelni. A Nemzetbiztonsági Bizottság vagy az Európai Parlament szerinte megfogalmazhat ugyan aggályokat, de ezek politikai testületek. Arról is beszélt, hogy eltörölné a választási ajánlásgyűjtést és a „semmit nem érő” vagyonnyilatkozat-tételi rendszert.

Dercsényi Dávid Itthon

MTVA-s lehallgatás: Péterfalvi leleplezi a főügyészség trükkjét

Hajmeresztőnek tűnt a Fővárosi Főügyészség indoklása, amivel megszüntette az eljárást az MTVA vezető tisztségviselőinek titkos lehallgatásának ügyében, ezért Péterfalvi Attila állásfoglalását kértük. Az adatvédelmi hatóság elnöke a hvg.hu számára még példát is hozott arra, amikor az ügyészség mostani döntésével ellentétben látott okot a nyomozása.

hvg.hu/MTI Tech

Snowden: Minden okostelefont figyelnek a titkosszolgálatok

Edward Snowden szerint a brit és az amerikai titkosszolgálatok olyan technológiát fejlesztettek ki, amelynek segítségével gyakorlatilag teljes ellenőrzésük alá tudják vonni a megfigyelt célszemély okostelefonját.

MTI Világ

Egy kicsit megint figyelheti az amerikaiak telefonjait az NSA

Az Egyesült Államok külföldi hírszerzést felügyelő titkos szövetségi bírósága engedélyezte a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) számára, hogy időlegesen felújítsa az amerikai állampolgárok telefonhívásaira vonatkozó metaadatok gyűjtését, feloldva ezzel a kérdést az utóbbi hetekben övező jogi bizonytalanságot.

MTI Tech

Újabb emberekről derült ki, hogy kémkedtek utánuk

A francia gazdasági élet vezető szereplői után is kémkedett 2004 és 2012 között az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) – derül ki a WikiLeaksbirtokába került újabb dokumentumokból, amelyeket a Libération francia lap és a Medipart oknyomozó oldal közölt hétfő este.

MTI Tech

Az NSA mától nem gyűjthet metaadatokat

Nem kapott felhatalmazást az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség, vagyis az NSA a szenátustól arra, hogy továbbra is válogatás nélkül gyűjtsön a telefonhívások címzettjeire és időtartamára vonatkozó adatokat, így ezt június 1-től nem teheti meg.

MTI Világ

Német segítséggel figyelt meg nyugat-európai célpontokat az NSA

A Der Spiegel szerint az NSA az úgynevezett technikai felderítési együttműködés keretében több mint tíz éven keresztül adott át adatokat a BND-nek, a német hírszerzés pedig ezeket betáplálta a különböző világrégiók megfigyelésére használt rendszereibe.

MTI Világ

A franciáknak nem kell Snowden

Nem támogatná a francia kormányfő a titkos adatgyűjtést leleplező Edward Snowden menedékkérelmét, de szerinte "nem is aktuális a feltételezés".

HVG Itthon

Snowden-ügy: jönnek a magyar dokumentumok

Interjút készített Glenn Greenwalddal, Edward Snowden segítőjével a HVG. A Guardian újságírója azt ígéri, hamarosan Magyarországgal kapcsolatos dokumentumok is nyilvánosságra kerülhetnek.

MTI Világ

Snowden most a németeket is bemártotta

Videókonferencián beszélt az Európai Tanács előtt Edward Snowden, az Egyesült Államok titkos elektronikus adatszerző tevénységét leleplező volt amerikai hírszerző. Azt mondta, nem csak a britekkel, de a németekkel is cserélt adatokat Amerika.

1 2 3 4 5 6 7
10
Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Itt vannak a Samsung pénztárcabarát mobiljai: bemutatkozott az új Galaxy A26, A36 és A56

Itt vannak a Samsung pénztárcabarát mobiljai: bemutatkozott az új Galaxy A26, A36 és A56

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

Így futotta a közpénzjellegét elveszítő százmilliárdokból Matolcsy György fia és barátai luxuséletmódjára

Így futotta a közpénzjellegét elveszítő százmilliárdokból Matolcsy György fia és barátai luxuséletmódjára

Elvitelre #108: Pénzeső és ukrán menekültek Magyarországon

Elvitelre #108: Pénzeső és ukrán menekültek Magyarországon

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

A címlapról ajánljuk